2013. okt 25.

Nem tetszik Steve Wozniak-nak az új iPad

írta: danieee
Nem tetszik Steve Wozniak-nak az új iPad

Könnyebb, vékonyabb, de ennek ellenére sem érdekli az új iPad Air az Apple társalapítóját.

steve-wozniak.jpg

Steve Wozniak-nak nem kell az új iPad Air, derült ki az Apple társalapítójának szerdai Macworld-nek adott interjújából. Woz elmondása szerint az újabb generációs táblagép valóban könnyebb és vékonyabb mint elődei, azonban még mindig nem rendelkezik elegendő tárhellyel.

Wozniak azt is elárulta, otthonában nincs internet elérhetőség, így mindent iPad-jéről intéz, ezen tárolja legtöbb dokumentumát, beleértve a vállalati és személyes fájlokat is, ennél fogva a rendelkezésre álló tárhely sokszor nagyon hamar betelik. “Igen, valóban nagyon vékony, de kevés a tárhely kapacitása. Remélem az Apple-nél előbb-utóbb 256GB-os iPad is lesz.” – mondta Wozniak az Egyesült Királyságban rendezett szerdai Apps World konferencián.

“A vállalati és személyes dokumentumaimat is a jelenlegi iPademen tárolom, de jobb lenne ha több hely lenne rajta, így például a Big Bang Theory eddigi összes epizódját is a táskámban tarthatnám.” – tette hozzá nevetve Wozniak. “A keddi bemutatón látottak után megírtam e-mailben a feleségemnek, nekem ez nem kell.” – zárta az interjút a társalapító.

Úgy tűnik még az Apple-társalapítók élete sem fenékig tejfel, de azért reméljük Woz bácsi előbb-utóbb csak megbékél az új iPadekkel.

Szólj hozzá

Apple Steve Wozniak iPad Air