2013. már 31.

Hearthstone: itt az új Blizzard játék

írta: danieee
Hearthstone: itt az új Blizzard játék

Egyik szemem sír a másik pedig nevet, mert abszolút nem erre számítottam és azt hiszem, vannak még páran, akik hasonlóan éreznek. A Boston-ban megrendezésre került PAX East show keretében rántotta le a leplet a Blizzard legújabb játékukról, amely sajnálatos módon nem egy vadonatúj univerzumba kalauzoló franchise lesz, hanem valami egészen más.

original.png

A Blizzard Hearthstone:Heroes of Warcraft nevet viselő újdonsága lényegében egy gyűjtögetős kártyajáték, ám a jól megszokott papíralapú stílus helyett, digitális formában nyújt majd kikapcsolódást – nem meglepő módon – a Warcraft-világ szerelmeseinek.

A Hearthstone másik újdonsága, hogy a már megszokott PC és MAC-es verziókon túl, a játék a mobilvilág-platformjain is tiszteletét teszi, előbb iOS majd vélhetően később Android rendszereken is, ám erről nem túl sok mindent árult el a stúdió.

A játék maga F2P, azaz Free-to-Play modellt kap tehát nem kell majd érte havidíjat fizetni, ám mint kiderült, a kiegészítő tartalmakért és a táposabb lapokért bizony komoly összegeket kell majd letenni az asztalra. Hogy ez mennyire lesz jó vagy sem, azt döntse el mindenki maga, magam részemről csupán annyit fűznék hozzá, hogy a Diablo 3 valódi pénzes aukciósház fícsör óta, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Blizzard-Activision kooperáció nem több, mint egy pénznyelő automata: lényegtelen, hogy miből és milyen módon, csak húzzuk le a játékosokat.

Szólj hozzá

Blizzard Hearthstone